Az esti holdfényes operában
Mikor fogok veled találkozni?
Az esti holdfényes operában
Ketten, vörösen, találkozunk

Amint kinyitom a szemem, téged kereslek
Mégis miért nem vagy itt?
A múlt túl fájdalmas szerelmét átfeded

Unalmas pillanatokban az ujjak amik hozzád érnek összefonódnak és táncolnak
Még csak egy sóhaj is drágának tűnik

Mindig csak nálam tudtál annyit sírni amennyi jólesett
De most, megőrültem azoktól a csintalan szemektől

Most valahol egy olyan emberrel vagy, akinek nem tudom a nevét
Emlékszel még rám?
Ah...összeomlok

Mindig csak nálam tudtál annyit sírni amennyi jólesett
De most, megőrültem azoktól a csintalan szemektől

Sokkal távolabb kerülsz

Most valahol egy olyan emberrel vagy, akinek nem tudom a nevét
Emlékszel még rám?
Ah...összeomlok
Ah…érted, aki olyan, mint egy madár, semmit nem tudtam tenni egyedül elveszett felhővé válok
Most képtelen vagyok még hangoztatni is valami számodra felemelő dolgot

Távol a fényben téged kereslek Közeledő árnyékot találtam
Én távol a fényben
Téged keresve én közeledő árnyékot

A reszkető “téged” tartó két kéz rémületben szorong
Nem számít mennyire ölellek szótlanul
A reszketőnek látszó “te” szavainak én megint
Már ne menj sehova, én csak téged

Ha mi ketten ugyan azt az álmot látjuk, mindig melletted vagyok